Itt vagyok a szobámban, a csomagjaimmal körülöttem, esik az eső. Épp, mint mikor megérkeztem. Csomagok, eső. Az idő ismétli magát és keretbe zárja mindazt, ami fontos nekünk...(hű de költői valaki) Egyedül vagyok és lefolyt a smink az arcomról. Szerintem ez a második alkalom, hogy használtam szempillaspirált vagy akármilyen sminket itt Strasbourgban, de persze ekkor sírnom kell... Na kezdem az elejéről.
Tehát szerdán reggel Scadival volt találkozóm, az utolsó találkozó vele. Megtanultuk a jövőidőt, elég sokat haladtunk vele október óta. Mikor kimondta azt a mondatot, hogy "Én gulyást fogok enni Budapesten" furcsán dobbant a szívem. Valami nagyon mélyről azt súgta, hogy a tanári hivatás a legboldogítóbb tud lenni a világon. Ha jó az emberanyag és van valakiben kellő türelem, tényleg hiszem, hogy igazi öröm látni a gyümölcsét a munkádnak. Azt, ha egy "gőzöm sincs a magyarhoz" ember odajön hozzád és két hónap után ki tud mondani egy összetett mondatot az anyanyelveden: na az A boldogság.
Nagyon sok dolgot csináltam az ajándékokhoz szerdán, nem is tudom valójában az összes dolgot felsorolni, csak azt, hogy végül befejeztem Marieke ajándékát. Délután Andival csináltuk Jean ajándékát és este a karácsonyi vásárba mentünk újra, már kedd este voltunk ott.
Este a szobámban iszogattunk és nevettünk a sok hülye sztorin. Mikor az egyik épületből a másikba mentem belebotlottam egy olyan néger srácba, akinél nagyobb izmú embert még életemben nem láttam. Nem mintha annyira vonzanának a nagy izmok, sőt irtózok tőlük természetesen(:D), de hát mégiscsak oda kellett néznem. Hát hiba volt. Jött, hogy excusez-moi. És ezutáni 5 perc volt életem legfelemelőbb öt perce. A srác bölcsész, francia szakos és olyan bókokat összerittyentett nekem, olyan metaforákban kaptam meg, hogy szép vagyok, hogy én mondom, lehidaltam. Na jó, igaziból csak nevettem és mondtam, hogy sietek, de azért tényleg nagyon kiemelkedő volt az összes itteni bókokhoz viszonyítva. Nem hiába lesz bölcsész. És mindezt franciául, a szerelem nyelvén!!! Azért az ilyen pillanatok szépek :)
Ma reggel Jean jött át, hogy elköszönjünk. Csináltunk neki egy régiesnek tűnő térképet Magyarországgal a mi képünkkel és a városok képével és helyével, ahova elvisszük ha meglátogat minket. Nagyon meghatódott, úgy tűnt :) Ezek a búcsúk mindig szomorúak. 2-kor órám volt, de késtem sokat, mert rengeteg hercehurca van a lakhatási támogatással, az albival, hogy mit hogyan rendezek. Csak egy rövid történet: a lakhatási támogatásosok kiküldtek egy papírt, hogy olvashatatlan a születési anyakönyvi kivonatom és hogy csatoljak hozzá egy filiation-t, ami kb családfát, származási könyvecskét jelent. Na ez már kicsit sok volt, fogtam magam és bementem a hivatalba. Kb. úgy éreztem magam, mintha Hitler kérné, hogy bizonyítsam, hogy nem zsidó vagyok-e. Mégis mi ez már??? Bementem, kedvesen elmagyarázták, hogy csak apám és anyám neve kell: hát az rajta van a születési anyakönyvin, ha nem vették volna észre... Olvashatatlan: hát igen, amit ráírt valaki 1990-ben, hogy igényeltem 6000Ft családi pótlékot. Megkért a nő, hogy írjam le alá kézzel. Leírtam. Remélem így bizonyítottam, hogy színtiszta árja vagyok. Vagy francia. Vagy magyar. Vagy amit kell, hogy bizonyítsak.
Aztán ma délután az óra szenzációs volt, a négerek megint spontán idézgettek versekből, énekeltek, csoportképet csináltak az osztályról, vitatkoztak a demokrácia hasznáról. Zseniális. Annyira élénk, izgalmas és hasznos óra. Annyira fog hiányozni. Mikor a tanár megtudta, hogy 3an(Saskia, Lisa és én) nem maradunk a második szemeszterre szomorú lett. Vagy úgy tett. De szerintem tényleg szomorú lett.
Délután a lányokkal voltam, befutott Momo is, akivel még beszélgettünk még egy jót, aztán én elsiettem a városba, mert Ludivine-nel, a barátjával, meg a magyar párral volt talim, hogy elmegyünk egy elzászi étterembe. Most olyan, mintha ömlengenék, de annyira jó volt! Ludivine irtó jófej, kár, hogy nem maradok többet, nagyon szép pillanatokat tudnánk egymásnak szerezni. Vagyis vicceseket. A kaja is jó volt és mikor mentem kifele az étteremből egyedül, mert este 11-kor találkozóm volt, még a pincér is elkezdett flörtölni. Mi történik itt???? Aztán mondtam, hogy holnapután megyek haza, úgyhogy ne erőlködjön.
És végül az este... Ezért van lefolyva a sminkem. Odaadtuk egymásnak az ajándékokat és mindenkinek írni kellett verseket arról, akit húzott és a másiknak ki kellett találnia, hogy ő ő. Volt sírás rívás, az ajándékom nagyon jól sikerült, mindenki meghatódott. Én kaptam a legszuperebb ajándékot, Saskia húzott engem, egy igazi festményt kaptam vászonra Strasbourgról és benne fotók, de beleillesztve a festménybe. Gyönyörű. Ha szoktál a szobámban járni olvasó, akkor biztosíthatlak, hogy 2 héten belül látogatható lesz a festmény múzeum a szobámban ezzel a képpel :) Végül most mentek el. Holnap még két vizsga. Már csak egy nap van vissza. Nagyon szomorú vagyok. Borzasztó lesz itt hagyni őket. De otthon már várnak ,ettől meg irtó boldog vagyok. ÁÁ nem is tudom mit érzek.
A vers, amit Saskia írt nekem szabad fordításban:
Kedves, nagyon nyitott és komoly ugyanakkor
ez az első benyomás róla,
a lányról, aki mindenkivel tud beszélni akármilyen témáról.
Mindenkivel jóban van
jó a humorérzéke
Úgy tűnik, mintha jókislány lenne
de aztán gyorsan összeomlik ez a kép
amikor szemérmetlen történeteket mesél(Réka megjegyzése: ez nem is igaz :D)
Ha iszik egy picit a világ legviccesebb embere
A gyengepontjai a kigyúrt srácok
akiket mindig megnéz, aztán ha azok flörtölni kezdenek vele
na azt már nem szereti!
Mindig jó kedve van,
és a szíve is jó(na itt valami igazság-Réka)
Imádtam vele lenni az Erasmusom alatt
és már nyíltan merem állítani
hogy nagyon fog hiányozni
köszönök minden csodás pillanatot!
