Csütörtökön délelőtt szintén pihenős délelőttöt tartottam, nem tudom mi van velem, de folyton pihenni akarok és semmit nem csinálni. Aztán 10 fele írt a Jean, hogy átjönne, gondoltam, miért ne. Megköszöntött névnapom alkalmából egy órát beszélgettünk, aztán mennem kellett a menzára, mert a lányokkal volt találkám. Itt senki nem tudja mi az a névnap a Jeanon kívül, úgyhogy nem is szóltam senkinek, nagyon diszkréten ünnepeltem. Délután egy szenzációs órám volt, a francia nyelvóra utolsó kurzusai vannak és mindenkinek kell tartania egy negyed órás prezentációt. AZ első srác, aki aznap szerepelt úgy kezdte, hogy valami titokzatos témát szeretett volna választani, ami mindenkit érdekel. Azt hittem, hogy elkezd mindjárt az UFO-król, vagy a csillagászatról beszélni, erre kiderült, hogy a témája a szerelem. Ekkor az összes lány felkapta a fejét és a srác minden lélegzetvételét lelkesen figyelték, minden szavát meg akarták érteni. A teremben lévő fiúk meg unott arccal, lenézően ültek. Végül negyed óra után úgy fejezte be a srác, hogy kívánja, hogy mindenki találja meg a hozzáillő párt, akivel igazán át tudja élni az igaz szerelmet. Na hát ekkor az összes lány éljenezve tapsolt, volt, akinek potyogtak a könnyei, de mindenki teljesen elolvadt. Engem annyira nem hatott meg a dolog, azt figyeltem, hogy hogy reagálnak erre az emberek, meg azon gondolkoztam, hogyha Magyarországon kellene akármilyen témában előadást tartanunk és egy fiú a szerelmet választaná, annak a fiúnak el kéne hagynia a folyamatos szívatások miatt az iskolát egy héten belül. Ja és hozzá kell tenni, hogy ez egy orosz fiú volt.
A második előadó egy ghánai fiú volt, akinek megérkezésekor mindenki unottan állt neki a prezentációnak, mert mi lehetne érdekesebb, mint egy a szerelemról szóló monológ. Ez a srác egy ghánai énekes daláról beszélt, ami reményt ad a ghánaiaknak, és ami őt személy szerint mennyire megérinti. Ez jó alkalom volt egyben arra is, hogy elmondja, hogy az osztályban lévő ghánai diákok mi mindent tettek otthon azért, hogy a hazájuk népességének habár egy nagyon kis töredékét, de tanulttá tegyék, a diákok önkéntes szakköröket hoztak létre és egymásnak segítenek a szegénységben. Szerintem ösztönösen, de zseniális szónoki fogásokat alkalmazott, most úgy tűnhet, hogy elnagyolom a helyzetet, de újra az előzőhöz hasonló hangulat alakult ki a teremben, potyogtak a könnyek, libabőrösek lettek a kezek, síri csönd állt be, kicsit mindannyian Ghánában voltunk képzeletben és az ő reménytelen helyzetükben. Aztán a srác mondta, hogy most el akarja énekelni a dalt, aki ismeri, nyugodtan énekeljen vele. Egy másik ghánai lány ismerte és mint az amerikai filmekben elkezdtek az irtó szép hangjukon a négerek spontán énekelni, nagyon nagyon jó volt és nagyon odaillett. Ezután pedig elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy mindenkinek legyen egy legfőbb vágya, ami vezeti az életében, neki az, hogy a az országáért tegyen valami hatalmasat és hogy segítsen a honfitársain.
A harmadik előadó gondoltuk, hogy most már tényleg nem tud ennél jobbat mutatni. Ő is Ghánából jött(összesen 4-en vannak az osztályból onnan) és egy ott a fiatalok által közkedvelt táncról beszélt. Nagyon tudományosan felvezette a dolgokat, majd az előadása végén, fogta a tanár asztalát, odébb rakta, benyomott a telefonjáról valami zenét és elkezdett táncolni. Mindenki döbbenten nézett csak, mikor egy másik srác is csatlakozott hozzá, a tanár tapsolni kezdett a ritmusra. Újra elképzeltem ezt a helyzetet Magyarországon... hát nem tudtam.
Végül nagyon jó hangulatúra sikerült az egész óra, úgy mentem haza este, hogy jó a kedvem és minden tanár a héten beleegyezését adta abba, hogy december 10 előtt levizsgázzak. A koordinátorom viszont nincs a fogadóórájában az irodában és ez nagyon zavaró, mert a másfél hete 30 eurós jegy most 70 euró lett. Nem ír vissza az e-mailre és amíg nem adja a beleegyezését, nem tudom lefoglalni a jegyem.Este a Lakótársat keresünk című filmet néztük, sokszor magunkra ismertünk, sokat nevettünk, így Erasmus alatt még jobb, mint otthon.
Pénteken egész nap a magyarokkal voltam, magyar kajákat csináltunk, reggel Kehl-be mentünk, megfőztük délután, megettük és végül estig itt maradtak. Nagyon jól éreztem magam, azt hiszem már tényleg nagyon hiányzik a nyelv mindennapi használata. A lányok este bulizni mentek, de nem tudom mi van velem én egyáltalán nem akartam. Kicsit lelkiismeretfurdalásom van újra, mert egy hete nem voltam és az Erasmus lételeme a bulizás, de jobban kedvem lenne egy kocsmába beülni és csak beszélgetni, mint ugyanazokkal az arcokkal béna zenére hajnalig táncolni, majd nagy nehezen a hidegbe hazatalálni. Ez egy 21 évestől szomorú, de így van. Úgyhogy végül Paki szobájában maradtam és beszélgettünk.
Jó volt ez a pár nap, mert tudtam mindenkivel beszélni skype-on, facebookon, főleg a bátyámmal:)
