Már hétfő reggel van, tegnap este 10 körül megérkeztem Strasbourgba. Az itt töltött egyik legjobb hétvégém volt ez a mostani, annak ellenére, hogy most délelőtt ezerrel tanulok, mert este vizsga lesz és nem tanultam semmit se szombaton, se vasárnap. Vannak dolgok, amik fontosabbak, mint a tanulás, és ami miatt megéri egy kicsit hanyagnak lenni: na ez ilyen dolog volt.
Fél 11-kor indultunk a koliból Jeannal és Andival Barrba, vonattal mentünk. 40 perces volt az egész út, Barr még Sélestat-nál is közelebb van, 30 km-re Strasbourgtól. A táj a vonatúton a szokásos elzászi gyönyörű hegyes, szőlős vidék volt. Megérkeztünk a városba, Jeanék háza körülbelül 5 percre található a vasútállomástól. Gyönyörű házban laknak, régi családi örökség, egykor étteremként és hotelként funkcionált, most csak ők laknak benne, de gyönyörűek a régies bútorok, nagyon családias minden helység. Az első egy-két órában főként ez a hangulat ragadott magával, ebbe sose gondoltam bele, de rettentően hiányzott ez a családi légkör, hogy egy "otthonban" lehessek, ahol anyai szeretet vesz körül mindenkit, apai gondoskodás és a gyerekek visznek színt az itteni életbe. Megérkezésünk után nem sokkal leültünk ebédelni. Az anyukája nagyon ügyesen főz, mindig valami elzászi specialitást adott nekünk, apukája valami étvágycsináló alkohollal kínált minden étkezés előtt és közben pedig boroztunk. Kezdem az étkezéssel. Az étkezés Elzászban, úgy, mint Franciaországban teljesen más, mint Magyarországon. Náluk(habár hétvégén voltunk csak) 2-3 óráig tart egy ebéd, egy vacsora, 3-4 esetleg 5 fogással. Volt, hogy leves volt az előétel, volt, hogy valamilyen húsos kenyeres akármi, volt, hogy saláta, a főétel mindig nagyon finom volt, kicsit emlékeztetett a hazai ízekre: sertés-, marha-, bárányhús fűszerekkel, főtt krumplival. Sajt. Ez is egy külön fogás, a hűtőben mindig 4-5 féle sajt van. És persze a desszert, ami a legjobb. Ezután még mindig van egy kávé, rágcsálnivaló, fél órát még el lehet beszélgetni minimum az asztalnál. Nagyon jó hangulatúak és humorúak az étkezések, a gyerekek hülyéskednek, megkérdezik, hogy hogy telt a napja a családtagoknak, vagy éppen valamilyen komolyabb, a világot érintő problémáról, eszmefuttatásokról beszélnek. Minket is bevontak a beszélgetésbe, nagyon érdeklődőek, kedvesek voltak. Az első este még csak pislogtunk, aztán szép lassan feloldódtunk és mi is igyekeztünk kivenni a részünket a beszélgetésből. Talán abbahagyom az ételes részt, mert már így is sokat írtam róla.
Az ebéd után apukája elvitt minket egy Andlau vár közelébe. Először is fontos leszögezni, hogy hogyan mentünk. Van egy kocsija, 56 éves, nem tudom a magyar nevét, inkább rakok be róla egy képet. Sok helyre mentünk ezzel a két nap során és észre kellett vennem a szörnyű igazságot: én felvehetek akármit, járhatok akárhogyan, soha ennyi férfi nem fog ennyire megnézni, mint mikor ebben a kocsiban ültem :D Talán jobb is. Vagyis biztosan. Hatalmas élmény volt. A legviccesebb benne a kézzel irányítható ablaktörlő volt, volt egy kis fogantyú, amit forgatni kellett és úgy törölte le a vizet az ablaktörlő. Tehát a kép:
Andlau vára az erdő közepén volt, tettünk egy kis túrát, nagyon jó volt a természetben lenni ennyi idő városban élés után. A vár munkálatok miatt le volt zárva, de körbe tudtuk járni teljesen. Rakok be erről is egy képet.
Ezután elsétáltunk Mittelbergheimbe, ami egy nagyon jó séta volt, csak lefele kellett menni a hegyről. Ezt a falut egyik évben megválasztották Franciaország legszebb falvának.Aztán innen átsétáltunk Barrba, ahol körbejártuk este a várost. Nagyon jó, hogy most jöttünk, mert már kirakták a karácsonyi díszeket, irtó szépen fel volt díszítve minden, állítólag Elzász a legszebb karácsonykor és Strasbourg a karácsony fővárosa. Sajnos én nem tudok a gépemmel esti képeket csinálni, a Jean képeit meg nem engedi feltölteni ez a rendszer, de próbálok valami megoldást kitalálni és mégis felrakni egy-kettőt idővel.
Este aztán 8-tól hajnali 1-ig vacsoráztunk, soha életemben nem ettem ilyen sok ideig. Nagyon sok érdekes dolgot tudtunk meg, hatalmas élmény egy ennyire más kultúrájú, ilyen kedves családdal lenni. Aznap este találta ki a család, hogy hova menjünk kirándulni. Mondták a helyeket a környéken, kérdeztük, hogy voltunk-e már itt és itt és nagyon furcsa volt, mert már szégyelltem bevallani, hogy igen én mindegyik helyen jártam. Kicsit olyan volt, mintha fel akarnék vágni vele, hogy én milyen sok helyen voltam, pedig tényleg azokat a helyeket kérdezték, ahol épp jártam. Most jöttem rá, hogy ezalatt a fél év alatt iszonyúan sokat utaztam és hogy tényleg kihasználtam minden időmet, rengeteget láttam. Másnak az apukája is jött velünk kirándulni. Először kocsival megnéztünk kis elzászi falvacskákat, mindegyikhez kaptunk idegenvezetést, megtudtuk, hogy melyik házban ki lakott, mi a templom története, régen hogy nézett ki, aztán a Mont St. Odile-ra mentünk, ahol én már egyszer jártam, de akkor teljesen másképp nézett ki. Akkor még majdnem nyár volt, most már tél. Az egész táj, ami a lábunk előtt hevert felhőkben úszott, soha életemben nem láttam még ehhez hasonlót. Mintha a világ felett lettünk volna, vagy egy repülőn. De a repülőn nincs egy hatalmas templom és zarándokhely. Erről rakok be képeket.
(Ez a kép eléggé ferde, de sajnos nem csináltam jobbat, viszont gondoltam ezt nem hagyhatom ki). Ezután visszamentünk enni, majd délután Obernaibe mentünk, ahol szintén voltam már, de most a karácsonyi díszekkel sötétben egy egészen más hangulatot árasztott. Végigjártuk a vásárt, a várost, a templomot, ahol már a Betlehem fel volt építve. Ha a képes problémát sikerül megoldani, rakok be egy kivilágított, karácsonyi fényes képet, de addig egy forralt boros, Jean apukájás, Jeanos és Andis képpel kell beérnetek :) Ami lehet, hogy még szebb, mint a fényes ;) 
Aztán vacsi után az apukája elhozott minket Strasbourgba, az anyukája pakolt nekünk kaját a hétre, komolyan mintha otthon lettem volna. Ezentúl mindenkinek hirdetem a világban, hogy az elzászi emberek a legkedvesebbek:) Nagyon nagyon szupi hétvégén volt!
