A tegnapi nap egésze utazás volt, Luxembourgba mentünk. Most nekiálltam keresgélni a neten a helyesírással kapcsolatban, mert ugyan régen még igen, de most már nem voltam biztos benne hogyan kell magyarul helyesen írni. Franciául mind a főváros, mind az ország Luxembourg, míg németül Luxemburg. A magyar nagyon ötletesen, vagy bugyután(ezt mindenki maga dönti el) a kettőt keverte és míg az országra Luxemburgot használ, a fővárost Luxembourgnak írja. Tehát Luxembourgba mentünk, innen 3 óra autóút. Saskia vezetett, egy román lánnyal Alinával és két spanyollal Divinával és Pakival mentünk. Megnéztük előtte a képeket, utánajártunk a dolgoknak és nagyon jóra számítottunk. Ehhez képest a város nem nagy durranás. Sajnos a kedvemnek sikerült elrontódnia, mert nagyon felhúzott, hogy lassan haladtunk, mert 2 lány minden virágot megállt lefényképezni és onnantól kezdve lőttek Saskia és az én kedvemnek. Tyúklépésben haladtunk, és nem volt idő arra, amit szerettünk volna. A hercegi kastély és a völgy igaz szép volt, de mivel az első két és fél óra elment a haszontalan dolgok fényképezésével, így nem volt időnk rendesen körbejárni a helyet, igazán csodálni a dolgokat. Most értettem meg, hogy mennyire fontos, hogy kikkel utazik az ember és, hogy hasonlók legyenek az igényeik. Hálát adhatok az égnek, hogy jól alakultak a dolgok a Cote d'Azurön.
Este, miután hazaértünk elég feszültek voltunk, sajnos tényleg nem úgy alakult a nap, ahogy szerettük volna. Nem maradt időnk mindent megnézni, pedig nagyon jól elterveztük, este hazaúton köd volt és az eső is elkezdett esni, úgyhogy rettentően jó volt megérkezni. Saskia-val kettesben főztünk, aztán a németekkel találkoztunk pár szó erejéig, majd mindegyikünk a szobájába zárkózott lenyugodni. Én nagyon jó hírt kaptam: a közgázos tanáraim megengedték, hogy januárban írjam meg a pó tzh-kat, úgyhogy tudok maradni még itt Franciaországban plusz egy hetet. Nem is az egy hét számít, hanem az, hogy elköszönhetek rendesen a többiektől és velük együtt mehetek el innen, másrészt meg nem kell még karácsony előtt tanulnom ezerrel közgázt, hanem elég otthon beszerezni a könyveket és nekiállni a két ünnep között. Nagyon nagy kő esett le a szívemről.
Ma délelőtt házit írtam, takarítottam, délben főztünk, délután pedig órán voltam. Az esti órámat a tanár negyed 9-ig tartotta, és nekem 9-kor a Jeannál kellett volna lenni. Persze nem volt rendesen busz, úgyhogy teljesen elkéstem. A magyar lányokkal voltunk Jean szobájában. Nézegettünk képeket Barról, a városról, ahol lakik és snapszot ittunk közben. Úgy néz ki, hogy két hét múlva hárman együtt megyünk egy hétvégére Jeanékhoz.
Most meg itt vagyok a szobámban és összefoglaltam, hogy mi történt. Már két és fél hónapja itt vagyok, lassan egy újabb összefoglalót fogok írni, de nem ma. A honvágyam egyre erősödik, már nagyon szeretnék anyuékkal lenni, Fehérváron sétálgatni, a pécsi óráimon részt venni, magyarul beszélni mindenkivel. Igyekszem azért elégedett lenni itt is, mert hát annyi szépség vesz körül, de sokszor nagyon elfog a vágy, hogy az otthonomra, szeretteimre gondoljak. Ilyenkor az egyetlen jó megoldás, ha a csajokkal vagyok (ha éppen ők nincsenek ilyen passzban) mert mindig fel tudnak vidítani.
