Elég keveset aludtam, mert 8-kor órám volt reggel és hajnali kettőig végül a képeket rendezgettem és nem tudtam csatolni a bloghoz, valami komplikáció adódott. A reggeli óra szörnyű volt, két óra tömény unalom, de túléltem. Utána találkozóm volt egy Scadi nevű emberrel, akiről semmit nem tudtam, csak azt, hogy írt emailt, hogy magyarul kezdett el tanulni és szívesen találkozna velem. Én segítek neki magyarban, ő nekem franciában. Nem tudtam, hogy milyen nemű, hány éves, hogy néz ki, csak mára meg volt beszélve egy találka. Végül kiderült, hogy egy 40 éves néniről van szó, aki nagyon aranyos és komolyan gondolja a dolgot, tényleg tanulni akar. A következő találkozón az abc-t fogom neki megtanítani, a bemutatkozást és a köszönéseket. Cserébe nekem ő kijavítja a házijaimat és gazdasági szövegeket segít értelmezni, elemezni, fordítgatni angolra.
Lenyűgöző külső szemmel nézve, hogy eddig hányan kerestek fel azzal, hogy magyarul akarnak tanulni. Szerintem ez a hölgy már a 7. Két-három emberrel már az első e-mailezgetésekkor megszakadt a kapcsolat, mert hiába vágyom rá, hogy továbbítsam nekik a magyar kultúrát, nyelvet, nekem is nagyon kevés itt az időm és ha teljesen kezdőről van szó, akin már az elején látszik, hogy nem is motivált, akkor elmegy az embernek a kedve. De itt van pl. Jean, aki nagyon jó szinten van magyarból, lehet vele kommunikálni, Ludivine, aki szintén ismeri a konyhanyelvet, Mélanie, akinek az anyukája magyar, de franciául sokkal jobban tud, Scadi, aki most áll neki a dolgoknak és Lisa és Paki, akik heti egyszer össze akarnak ülni, hogy nekiálljanak a magyarnak, mert kedvet kaptak hozzá. Jó érzés, hogy felkeltettem valakinek az érdeklődését az anyanyelvem iránt, sokat mesélek róla, úgy ahogy az országomról is. Furcsa, mert nyugat-európaiakkal vagyok és belőlük én lógok ki a legjobban, épp ezért az én sztorijaim a legextrémebbek. Ma újra mondták, hogy nem tudnak azon túllépni, hogy ketten vagy akár hárman laknak egy albérleti szobában és, hogy milyen olcsó nálunk a lakbér.
Délben itthon ebédeltem, aztán mentem vissza órára, majd beültem a netbookommal az egyetemi kávézóba és gyakoroltam a holnapi prezentációmra. Nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan fog sikerülni, mert nem vittem túlzásba a tanulást, kicsit a spontaneitásra támaszkodom. Remélem nem lesz belőle gond, de nem akarom szó szerint az egészet elmondani. Majd a saját szavaimmal(ami elég korlátozott franciául) elmondom, amit gondolok. Azt ezt követő két órában a facebookos köszöntésekre válaszoltam és a képeimet rendezgettem, töltöttem fel facebook-ra, hatalmas öröm volt. Aztán azt vettem észre, hogy a telefonomon kb. 3 nem fogadott hívás és 3 sms van, mind Saskia volt, hogy hol vagyok. Mikor megírtam, két percen belül megjelent, hogy nem engedi, hogy bemenjek a 6-os órámra(neki is lett volna velem órája, de el akarta lógni), ma születésnapom van és skype-olnom kell a családommal, a barátaimmal. Hát nem kellett sokáig győzködni, 8 helyett 6-ra haza is értem és így tudtam az unokatesómmal, a bátyámmal beszélni, Petyával egy órát és anyuék is elcsíptek. Nagyon aranyosak voltak, vettek egy kis csillagszórót, a kamera elé tartották és elénekelték a Boldog születésnapot :)
Épp, hogy befejezték kopogtak az ajtómon és az ajtóm előtt állt Monika, Paki, Saskia, Lisa és Marieke egy hatalmas keretes képpel, benne egy csomó fotó és szöveg. Ez volt az ajándékom. A közös bulik, hülyéskedések nagyon aranyos szövegekkel körítve, eléggé meghatódtam. Holnap Kehl-ben veszek valami akasztót és kirakom a falra. Nagyon boldog vagyok tőle. Aztán együtt csináltunk palacsintát, sokat beszélgettünk és mikor már csak Paki és Saskia maradt a szobában, Saskia odaadta a saját ajándékát: lerajzolt engem. Gyönyörűen rajzol és tényleg nagyon jó lett a kép. Most pedig elvileg alszom, mert holnapra nagyon fittnek kell lenni, holnap lesz az össznépi buli, amit Paki szervez. Remélem jól sikerül. Ennél csodásabb születésnapot nem is lehetett volna kívánni.
