Ma péntek van. Csütörtök és péntek. Ma erről kell írnom. Rettentően boldog vagyok, mert itt volt ma nálam a második unokatesóm, aki informatikus és sikerült megoldania a gépemmel az egyik problémát, ami azt jelenti, hogy legalább beindul. Hihetetlen, hogy magyar billentyűzettel írok végre. Újra és újra ki kell törölnöm a szavakat, mert ékezetek nélkül írok mindent, annyira berögzült. Az internetprobléma még mindig fennáll, de ha ő se tudott vele mit kezdeni, akkor szerintem én se tudom megoldani, most már nem is érdekel. Van gépem!!!
Szóval a tegnapi napomat teljesen másképp kezdtem, mint eddig bármikor bármelyik napot. Több üzenetet kaptam a legközelebbi barátaimtól, hogy meg ne próbáljak búsulni és elpazarolni az itt töltendő időmet ilyen hülyeség miatt, hogy nincs internetem, hanem kapjam össze magam és használjam ki minden percét ennek a fél évnek. Így hát tegnap felkeltem 8-kor, felszálltam az első buszra, ami jött és bementem a belvárosba bóklászni egyedül. Leültem egy padra, figyeltem az embereket, sétáltam a kis sikátorokban és néztem, ahogy a boltokba megérkeznek az eladók, bementem a katedrálisba, leültem egy székre és egy kicsit hagytam, hogy magával ragadjon az itteni légkör. Otthon sose csináltam még ilyesmit, főleg azért, mert sosincs ennyi szabadidőm, de amúgy is elég hülyeségnek tűnik így leírva. Nagyon élveztem ennek ellenére.
Délben volt egy találkám az erasmusosokkal, együtt ebédeltünk, kipróbáltuk az egyetemi menzának azt a részét, ahol eddig még sosem jártunk. 3 euróba kerül egy ebéd és tartalmaz: egy előételt (salálát), főételt(2-3 féle köret, szósz és hús közül lehet választani), desszertet(3-4 féle süti és 3-4 féle joghurt közül lehet választani) egy kis kenyérkét és hozzá két doboz kenhető sajtot. Az étel minősége kifogástalan, nagyon finom és itt ez a pénz annyira kevés, hogy olyan, mintha utánad dobnák a kaját. Olyan finom volt és olyan bőséges, hogy elhatároztam, hogyha nincs időm főzni, ezentúl mindig itt eszem.
Délután óráim voltak, sikerült beférnem egy nagyon zsúfolt órára, ami direkt külföldieknek van, beszédkészség fejlesztés a neve. Az itt lévő 30 diák legalább 10-15 különböző országból jött(Magyarország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Oroszország, Argentína, Anglia, Ghána, Kína, Lengyelország, Japán, Hollandia, talán még több is van, de nem tudok mindenkit). Az órán rengeteg témát vet fel a tanár és mindenki elmondhatja saját véleményét, saját tapasztalatait, ami rendkívül érdekes, mert nem csak az akcentuson, hanem a mentalitáson is lehet érezni a nemzetek közötti különbségeket. Érdekes példa, hogy, amikor az Európai Unióról beszéltünk az oroszok csak kuncogtak rajta, majd mikor megkérdezte őket a tanár, hogy ők szeretnének-e személy szerint csatlakozni az EU-hoz, nagy tiltakozás közepette azt mondták, hogy semmiképpen sem, ők úgy jók ahogy vannak, függetlenül. Ezen mindenki nagyon megrökönyödött, én kicsit kevésbé. Azt is elmesélem, hogy a népességnövekedés problémájáról volt szó és engem is megkérdeztek, hogy Magyarországon, hogy működik ez. Meséltem a Ratkó-korszakról és mindenki tátott szájjal bámult, hogy hát ez milyen érdekes. A másik ilyen magyar különlegesség, amin megrökönyödtek, az az volt, amikor elmeséltem, hogy nálunk még a 60-as években a sulikban simán volt testi fenyítés és a gyerekek sose panaszkodtak emiatt. Az 50-es éveiben járó francia tanárnő azt mondta, hogy náluk az ő szüleinél már nem, de a nagyszüleinél még volt ilyen büntetési módszer. Ezt nem nagyon akarom elhinni, mert ez azt jelentené, hogy az 1920-as években már betiltották… Hát…
Este éjszakai múzeumlátogatás volt Strasbourg városának történelmi múzeumában, ahová természetesen elmentünk. Megint furcsán sok nemzetiségű csapatba kerültem, volt velem német, román, francia és izraeli is. A múzeum annyira nem fogott meg, lehet majd visszamegyek még egyszer, mert úgy is ingyenes nekünk és kicsit figyelmesebben végignézem. A lelkesebb olvasók talán emlékeznek arra az estére, mikor salsa órára akartunk menni és elnavigáltak minket egy félmeztelenül ajtót nyitó sráchoz. Azóta néha találkozik vele a bandánk, kiderült róla, hogy ő a kollégiumok diákjainak elnöke. Tegnap este elhívott minket a koli könyvtárába, ahová csak neki van kulcsa és olyan jól sikerült az este, hogy talán ez volt eddigi ittlétem legjobb estéje. Rengeteg társas volt a helységben, egy stratégiaival játszottunk egészen az éjszakába nyúlóan.
Kezd hosszúra sikeredni ez a bejegyzés, szerencsére(a blogom szempontjából) ma nem történt sok minden velem. Reggel úgy ébredtem, hogy nem kapok levegőt az orromon és fáj a torkom, elkaptam azt, amit egész Strasbourg: a párnapos taknyos betegséget. Egy órán voltam ma, aztán kúráltam magam, mert nagyon jól akarok lenni holnapra, hiszen holnap indulunk Nancy-be és ott is alszunk egy napot. Délután jött az unokatesóm a koliba, mert nem messze dolgozik innen most ideiglenesen és valami csoda folytán sikerült neki beindítani a gépemet, de az internettel ő se tudott semmit se kezdeni pedig órákig itt volt és nagyon segítőkész volt. Most elmegyek zuhanyozni, aztán kipihenem magam a holnapi napra. Annyi teát ittam ma, hogy muszáj jól lennem holnapra. És annyit, hogy egész éjjel WC-re fogok járni.
Te jó ég, most kopogott be a szomszédom, aki egy néger végzős srác, hogy elhívjon moziba a hétvégére. Remélem nem jön vissza soha. Meg arra a főnökös filmre akart elhívni, amit már láttam. Mondtam én mindent, ami eszembe jutott, hogy miért nem érek rá… soha. Remélem felfogta, hogy ezek nem kifogások, hanem visszautasítások. Ha végzős, akkor fel kell fognia. Mesteren csak tanítanak valami ilyesmit. Ez az első, hogy ilyen megtörtént velem itt és remélem az utolsó. Tényleg megyek zuhanyozni.
