Ma reggel mélypontom volt. Az első itt Franciaországban. Már nem is tudom mi indította el az egészet, talán az, hogy megint koránt kelt a csapat, hogy egy órát felvehessünk és kiderült, hogy a titkárságon nem lehet felvenni azt az órát, vagy az, hogy egy másik órát is fel akartam venni és elirányítottak három másik irodába, de a lényeg, hogy rettentően kiakadtam. Elegem volt abból, hogy ha belekezdek valamibe, ott probléma adódik, hogy az óráimat nem tudtam rendesen összerakni, mert egy csomó kritériumnak kell megfelelniük, amik most derültek ki, hogy a közgázos óráimat nem tudom hogy fogom teljesíteni, hogy másfél hét alatt még mindig nem tudtak adni egy diákigazolványt, amivel csomó dologra jogosult lennék, de legfőképpen abból, hogy még mindig nincs internetem. Nem látok megoldást ere a problémára és úgy érzem már minden követ megmozgattam. Borzasztó, hogy vagy mindig vennem kell egy két eurós semmit nem érő italt az internetkávézóban, vagy a Mc Donald’s-ban, vagy más lányokhoz kell átmennem. Persze hívnak, meg mondják, hogy ne hülyéskedjek, semmi baj, de mégis olyan kellemetlen. Vigaszul szolgál, hogy a többi lánynak is ma reggel telt be a pohár, ők is a hajukat tépték, mindenki a saját anyanyelvén átkozta a francia bürokráciát, egy szót se értettem belőlük, de valahogy mégis értettem őket.
Aztán kicsit lenyugodott mindenki és végülis egy délelőtt elég volt arra, hogy teljesen átrendezzük az órarendünket és kapjunk egy végleges képet arról, hogy mit fogunk tanulni. A problémák fele sem oldódott meg, de mégis sikerélményem volt, hogy legalább egy valami működik, sokkal kiegyensúlyozottabb lettem és minden ment a maga kerékvágásában. Ettünk az egyetemi menzán, nagyon finom volt és annyira nem is drága. 2-kor volt egy órám, középkori irodalom címmel. Irtó nehéz, középkori francia szövegeket ad a tanár és mellettük a mai francia fordítás. Órán elemezzük a szövegeket, a vizsga abból fog állni, hogy megkapjuk csak a középkori szöveget és arról kell beszélnünk, hogy miről szól. Óra után odamentem az oktatóhoz és ad annyi könnyebbséget, hogy használhatok hozzá kétnyelvű szótárt. Nem sok, de ez is valami.
Délután főztem, mindenféle kalandjaim voltak a konyhában a folyosón lakókkal, kezdjük megismerni egymást. Az egyik fiú kiragasztott a konyha falára egy lapot a szobák számával és mellette üres helyek vannak, hogy írjuk oda a nevünket és a születésnapunkat, így meg tudjuk egymást köszönteni. Szerintem nagyon aranyos ötlet. Meg akarjuk őt kérni, hogy heti egyszer beszélgessen velünk irányítottan egy-egy témáról, hogy a szókincsünk fejlődjön. Előtte felkészülnénk. Ő francia, nagyon választékosan beszél, talán tudna rajtunk segíteni.
Este érdekes eseménynek néztünk elébe, speed meetingnek nevezték a találkozót. Nem igazán tudtam, hogy mi is ez valójában mikor odamentem. Kb 50 erasmusos volt egy kocsmában és néhány francia. A lényeg az volt, hogy volt 7-8 asztal, le kellett ülni valahova és beszélgetni ismeretlenekkel. Ha nem tudtál miről, volt egy kis boríték az asztalon, ott kérdések. 10 perc után a francia szervezők csengettek, ekkor fel kellett állni és másik asztalhoz ülni. Ott 10 percig újra ezt csinálni. Sok új embert ismertem meg, a gond csak az volt, hogy irtó nagy volt a zaj és mivel mindenki beszélt mindenkivel, kiabálni kellett, hogy valamit megérts. Ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, megismerkedtem egy svéd lánnyal, akivel csütörtökön lehet, hogy találkozunk és találkoztam a két ír lánnyal, akikkel facebook-on már beszéltem nyáron. Kifele jövet a kocsmából megállított minket egy orosz fiú, aki Németországban él és Luxemburgban tanul, picit beszélgettünk vele és meghívott minket holnapra a szülinapi bulijára.
Hazafele is kellett egy kis kaland, a rossz irányba menő villamosra szálltunk fel és elég későn vettük észre. Így legalább várost néztünk, olyan helyen voltunk, ahol még sosem jártunk ezelőtt. Most pedig megint mindjárt éjfél, még felmegyek Pakihoz picit beszélgetni vele, aztán alszom egy jót, azt hiszem.
