Ma volt az első nap a suliban. Mindenki izgatottan várta ezt a napot, főleg azért, mert kíváncsiak voltunk hány százalékban fogjuk érteni az órákat. Miután lement az első turnus (8-10-ig tartó órák) valahogy összeverődött a suli előtti parkban egy elég nagy erasmusos csapat és csodák csodájára mindenkinek a hétfő reggeli óra volt az, ami valószínűleg a legnehezebb a héten és, amit le kell adni sürgősen. Estefele találkoztam ugyanezekkel az emberekkel és már az egész napi óraanyagról ezt gondolták... Hát nem olyan ez az egész, mint hittük. Én nem panaszkodhatok úgy igazán, mert a reggeli órám elmaradt a tanár betegsége miatt, utána volt egy órám Mme Fisher nevű professzorral, aki világszerte, de legalábbis Európaban nagyon híres nyelvész és hát nem hiába ennyire népszerű. Kb. háromszoros túljelentkezés volt az óráján, mindenhonnan székeket kellett hozni, hogy beférjünk a terembe. A kurzus címe Nyelvészet és reklám. Arra épül a tananyag, hogy a különböző szlogenek, reklámszövegek nyelvezetét elemezzük különböző nyelvi funkciók szerint. Mindig is szerettem a határterületetek, ez kicsit a marketing és a nyelvészet közötti rész és ez a tantárgy különösen tetszett, a tanár minden szavát lehetett érteni, rendkívül tisztán beszél. A koordinátorunk azt mondta, hogy minden tanárhoz menjünk oda óra után, így hozzá is odamentünk bemutatkozni, de ő azt hitte, hogy segítséget akarunk kérni tőle és elég gorombán válaszolt, pluszba még belekötött az egyik prepozíciómba is, hogy ezt nem így kell mondani, úgyhogy végül nem túl lelkesen távoztam az órájáról. Aztán kint az ajtó előtt ott volt egy Charlie nevű angol srác, egy Marie nevű német lány és ők is arról beszéltek, hogy semmi tekintettel nincsenek itt a tanárok az erasmusosokra. Én ezt akkor egyáltalán nem találtam különösnek, végülis otthon is francia szakosok vagyunk, úgy normális, ha ugyanazok a követelményeink.(a képen az az épülete látható az egyetemnek, ahova legtöbbet járok)
Közben megismerkedtem egy csapat amerikai lánnyal, mindegyik Washingtonban tanul, de az USA különböző szegleteiben laknak és meghívtak, hogy menjek velük ebédelni, úgyhogy ettem egy jót velük és beszélgettünk sokat. Nagyon tájékozottak voltak az összes közép- és nyugat-európai országgal és fővárosával kapcsolatban, jártak már sok helyen és mondták, hogy Budapestről is sokat hallottak és mindenképp el fognak egyszer menni oda, mert láttak képeket róla és gyönyörű. Egyáltalán nem voltak lenézőek, ellentétben néhány barátnőjükkel, akik annak tűntek, de ki tudja.
Délután egy olyan órám volt, amely az elsőéveseknek van meghirdetve és azt a célt szolgálja, hogy beleszokjanak az egyetem világába. Én azért vettem fel, mert a keretében elmagyarázzák a Strasbourgban található könyvtárak használati rendszerét, felkészítenek minket a commentaire composé-k és a dissertation-ok megírására, ami elengedhetetlen a többi órához. Egy fiatal nő tartja, de annyira halkan, gyorsan és artikulálatlanul beszélt, hogy csak pislogtunk. Még óra elején szóltunk neki, hogy külföldiek vagyunk, de nem nagyon érdekelte. Elmondta már most, hogy mi lesz a vizsgán, mikor lesz a vizsga stb, de kb. a 60%-át tudtuk leírni és felfogni, úgyhogy óra után megkérdeztük az egyik franciát, ő nagyjából képben volt, de ő is csak 80%-ban :D
Miután hazaértem Saskia szobájából megnéztem az email-jeimet és láttam, hogy visszaírtak az otthoni angoltanárok, hogy a kurzusaimat csak akkor tudom elfogadni, ha elküldöm nekik az itteni angolórák syllabusát (ezt a fogalmat itt nem ismerik, vagy csak lusták csinálni) és annak 80%-a megegyezik az otthonival. Én ezt teljesen megértem, de rájöttem, hogy semmi kedvem még itt is Franciaországban ilyen hülyeségek miatt futkározni, könyörögni papírokért, aláíratni őket, úgyhogy úgy döntöttem, hogy végre egyszer úgy intézem a sulis dolgaimat, ahogy jól esik és tojok az angol tanszékre, majd később megcsinálom azokat az órákat otthon. Így lesz időm francia órákat venni itt ingyenesen és elkezdeni a németet is, pluszba tudok utazni és fel tudom venni azokat a francia órákat, amik érdekelnek és nem azokat, amik beférnek az órarendembe. Nem leszek túlterhelve, azt csinálom, amit akarok.
Késő este a kolis csajokkal beszélgettünk, jó sokat nevettünk, elemeztük az első napot az iskolában, a furcsa fazonokat a folyosókon, azt, hogy Paki összejött a bolgár sráccal, tervezgetjük az utazásokat, a hétvégéket, mindenki nagyon lelkes. Van egy mag, aki mindig ott van ( 3 német lány, 1 spanyol, 1 holland és én) és mindig hívunk még valakiket a programokra pluszba. Most csak így hatan voltunk, de nagyon jó volt. Látom a körülöttem lévőkön, hogy rohamosan javul a franciájuk, csiszolódik a kiejtésük, nő a szókincsük, de magamon egyáltalán nem veszem észre, sőt. Amikor idejöttem, úgy éreztem, hogy nagyon jól tudok, semmi gondom nem lesz, most viszont minden kis hibámat észreveszem és nagyon idegesítenek az olyan szituációk, mint amilyen pl ma történt velem: a Mc Donald’s-ben voltam, mikor odajött egy lány hozzám és megkérdezte, hogy használhatja-e a telefonomat, végül nem tudta elérni, akit akart, de kb a második mondatom után megkérdezte, hogy hova valósi vagyok. Annyira szeretnék egy kicsit elvegyülni a franciák között, az akcentusomon kicsit csökkenteni, de nagyon nehezen tudom utánozni az állandó hangszínváltásokat, az r betűket, a néma e-ket, azokat a hangokat, amiket átkötésként használnak egy-egy mondatrész között. Nem adom fel, még sok időm van belejönni. Mára befejezem, mert rengeteget írtam.
