Újra visszanyertem régi formámat és ennek nagyon örülök. Elég rossz éjszakám volt, azt álmodtam, hogy a saját temetésemet látom és sírok a gyászolókkal. Mikor felébredtem rémülten első gondolatom az volt, hogy hol a Petya, vagy hol vannak anyuék, valakivel beszélnem kell most. Aztán rájöttem, hogy messze vannak és egyedül kell megoldanom ezt a problémát. A legtöbb ember 12 éves korába eljut arra a pontra, hogy nem ijed meg a rémálmaitól, úgy látszik nekem 20 évesen jött el az a pillanat, hogy egyedül dolgozzam fel őket :D Remek alkalom a gyakorlásra.
Pocsék délelőttöm volt, korán keltem, hogy elkísérjem a városba mosodába Pakit. Még nem meséltem, ha jól emlékszem a kolis mosási rendszerről, úgyhogy most megteszem. Tehát 3 épület van, mindegyikben egy mosoda, ezek mindegyikében 1-1 mosógép és 1-1 szárítógép(az egyik épületben két mosógép van, de a mi épületünkben lévő mosógép szeptember eleje óta elromlott). Ez így olvasva úgy tűnhet, hogy jaj milyen jó, de 800 emberre nem olyan jó. Ahhoz, hogy használd a mosógépet zsetont kell venned, amit vagy a titkárságon vehetsz meg hétközben ügyfélfogadási időben, vagy a portán hétvégén. Egy mosás 3 euró, egy szárítás 1 euró... A történet most kezdődik. Szombat délután: mosni akarunk. Elmegyünk a portára zsetont venni, a fószer közli velünk, hogy hát az már péntek este mind elfogyott, egyetlen egy van, amit lefoglalt magának egy srác. Mikor lehet venni zsetont? Hétfőn, feleli vigyorogva... Pakinak nagyon szüksége volt mosni vasárnap, nem értettem annyira miért, de így vasárnap a belvárosba mentünk egy mosodába, kedves voltam és elkísértem, én is vittem a hátamon a szennyesemet. Egy mosás 7 euró volt. Egy szárítás 1 euró, de miután végzett a szárítógép, tiszta víz volt minden ruha, újra beraktuk őket. Én eléggé igyekeztem haza, mert találkám volt a koliban kora délután, de a mosás elhúzódott, a ruháimat végülis vizesen kellett hazahozni, mert a második szárítás után is nedvesek maradtak, egy csomó pénz elszórtam mosásra és elegem volt a sok cuccból.
Dühömet rendkívül intelligensen Petyán töltöttem ki, aki pislogott, hogy mi ütött belém, majd tajtékozva elrohantam a találkozóra a csajokkal, mert korizni indultunk. Kicsit lehiggadtam, mert 2 óra volt, mire a koripályára értünk, teljesen új negyedét fedeztük fel a városnak. A koripálya nagyon jó Strasbourgban. Két pálya van egymás mellett, az egyik kisebb, zene szól és diszkófények villognak, a másik nagyobb, a jég jobb minőségű és azok mennek ott, akik jobban tudnak korizni. Nagyon jól éreztem magam, minden energiámat, dühömet, bajomat lemozogtam, utána olyan jó kedvem lett, hogy még kávézni is beültünk a csajokkal egy kávézóba. Sállal, kabáttal, vastag pulcsival és forró csokival a kezemben az volt az érzésem, hogy igen, ilyen igazán élni. Aztán este ugyanezekkel a lányokkal, csak Saskia-val kiegészülve palacsintát sütöttünk. Vannak esték, mikor nem történik semmi szokatlan, de mégis olyan boldog az ember. Na most így érzem magam. Magamra sem ismerek, amiatt sincs lelkiismeret furdalásom, hogy holnap suli és semmit nem tanultam, pedig olvasnom kellett volna meg házit írnom. Azért van egy kifogásom: Erasmuson vagyok :)
